Daniel Radcliffe július 23-án ünnepli a 27. születésnapját! Kíváncsi vagy milyen valójában a színész? Hogy ismerkedett meg barátnőjével? Milyen betegségben szenved? Most megtudhatod!

 

1. Írói álnév

Radcliffe nemcsak a színjátszásban tehetséges, íróként is bontogatta már szárnyait! 2007-ben Jacob Gershon álnéven publikált több verset is!

2. A szülei nemet mondtak a Harry Potter filmre!

10 hihetetlen dolog a Harry Potter sztárjáról

El tudod képzelni a fiatal varázslótanoncot úgy, hogy valaki más játssza? Ugye nem!

Pedig majdnem megtörtént, ugyanis a színész szülei nem akarták, hogy a szerep miatt a kisfiúknak Los Angeles-be kelljen költöznie! A rendező Chris Columbus, azonban senki mást nem akart csak Radcliffe-et, így a forgatások színhelyét áthelyeztette Angliába!

3. Szerelmes irodalom

Nemcsak, hogy maga is tollat ragadott, de legtöbb filmszerepei is valami kimagasló irodalmi alkotáshoz fűződik, ilyen például a gyerekszínészként eljátszott Copperfield Dávid alakja, Charles Dickens regényéből, majd a Harry Potter-filmek és az Öld meg kedveseid című film, amiben a fiatal beat költőt Allen Ginsberg-et alakította, sőt ennek a filmnek köszönheti későbbi kedvesét is, Erin Darke-ot!

4. Legfiatalabb

Ő a legfiatalabb nem királyi felség, akinek portréja szerepel a Brit Nemzeti Portré Galériában! Radcliffe mindössze 14 éves volt, amikor arcképét kifüggesztették!

5. Diszpraxia

10 hihetetlen dolog a Harry Potter sztárjáról

Egy olyan betegség, melyben szenvedőknek hiába kitűnőek a szellemi képességeik, számtalan nehézséggel küzdenek a mindennapokban. Problémájuk van a koodinációval, az apró manuális mozdulatok fejletlensége miatt, akár egy cipő megkötéssel is gondban lehetnek! A Harry Potter sztárjának esetében, ez a betegség volt, annak az oka, hogy színészkedni kezdett, miután az iskolában nem sok sikerélményre tett szert!

6.Tervezői szék

Inkább ágy!

A színész rengeteg jótékonysági szervezetet támogat! Így történt az is,hogy egy alapítvány számára ágyakat tervezett, amiknek jogdíjait és a befolyt összeget az adott szervezet részére ajánlotta fel!

7. Majdnem megmérgezte magát

A Szarvak című film forgatásán a sztárnak sikerült egy teljes csésze fagyásgátlót meginnia véletlenül! Az alkotást rettenetes hidegben forgatták Kanadában ezért volt szükség a folyadékra. Radcliffe természetesen hetekig beteg volt az eset után!

8. Meztelen valóság

10 hihetetlen dolog a Harry Potter sztárjáról

Miután a színész befutott a Harry Potter-filmeknek köszönhetően, észbe kapott, hogy még mindig mindenki gyerekként tekint rá! Ez ellen pedig azt a megoldást választotta, hogy elvállalta az Equus című darab főszerepét, melyben meztelen valójában kellett színpadra lépnie.

„Az első előadás után elmentem egy kozmetikába, hogy gondosan megszabaduljak minden feleslegesnek vélt szőrszálamtól. Mit mondhatnék? Átkozottul fájdalmas volt!”

9. Alkohol problémák

Radcliffe nemrég bevallotta, hogy ahogyan sokan másoknak, neki is meggyűlt a baja az alkohollal!

„Eléggé el voltam keseredve a Harry Potter forgatásának utolsó napjaiban, egyedül voltam, kiakadtam és rengeteget ittam.”

A színész hozzá tette, sokkal könnyebbnek találta azt, hogy ne igyon Amerikában, mint mondjuk Angliában és azóta sem ivott!

10. Eminem rajongó

Tudja a rapper összes dalszövegét kívülről!

„Az első jelentős albuma akkor jött ki, mikor 10 éves voltam, annyira tetszett, hogy megtanultam minden egyes szavát. Még most is minden számát kívülről fújom!”

Emma Watson - Hermione Granger,az okoska

emma-watson-hermione-granger.jpg

Cuki gyerekszínészből könyvmoly díva – Boldog 27. születésnapot, Emma Watson!

Nem akarok gonosz lenni, de idén március előtt benne volt a pakliban, hogy Emma Watsonra a gyereksztárok sanyarú sorsa vár. A Harry Potter 2011-ben bemutatott utolsó része óta szinte csak kicsiny, független filmekben találkozhattunk a nevével, melyek nagy része még csak jónak sem volt mondható. A divatmagazinok előszeretettel foglalkoztak vele, és a feminista kampányaival is bekerült a lapokba, de az elmúlt hat évben semmi olyat nem mutatott, ami azt jelezte volna, hogy filmsztárként tekinthetnénk rá. Inkább tűnt egy színésznőnek, aki még mindig abból él, hogy gyerekként megcsípett egy jó szerepet egy szupersikeres fantasy franchise-ban. Aztán jött A szépség és a szörnyeteg, Watson első igazán nagy hollywoodi produkciója a Harry Potter-filmek óta, és óriásit robbantva rekordokat döntött, és hirtelen ismét mindenki arról beszél, hogy Emma Watson az egyik legkapósabb színésznő Hollywoodban.

Hollywood strébere

Pedig nem kezdődött minden zökkenőmentesen. A Hermione szerepére kilencéves korában kiválasztott Emma ugyan alkatilag tökéletesen megfelelt annak, ahogy J. K. Rowling elképzelte a figurát, és a stréberség is abszolút jellemző volt rá, de egyszerűen annyira bizonyítani akart, hogy erre nagyon ráfeszült. Nemrég Jimmy Kimmel show-műsorában mutattak meg egy kivágott jelenetet a Harry Potter és a bölcsek kövéből, amit azért kellett kihagyni, mert a kis Emma nemcsak a saját szövegét mondta el benne, hanem a szereplőtársaiét is eltátogta.

Hermione eljátszása előtt Watson színészi tapasztalata egészen csekély volt, és néhány színházi gyerekdarabban való részvételre korlátozódott. Ez kissé elbizonytalanította a Warner stúdiót, ezért a kislánynak nyolc (!) castingfordulón kellett átesnie, mire megkaphatta a szerepet. Amikor elkezdődött a forgatás, Watson nem elégedett meg azzal, hogy a kamerák előtt maximális teljesítményt nyújtson, a strébersége miatt az iskolában is csak egy tiszta 5-ös bizonyítvány volt az, ami mellett nyugodtan tudott aludni. Persze jó tanulónak és sztárnak lenni nem könnyű egyszerre, de Emma Watson nem az a lány, aki megriadna egy efféle kihívástól.

Cuki gyerekszínészből könyvmoly díva – Boldog 27. születésnapot, Emma Watson!

A Potter-évek

Egy teljes évtized elment az életéből azzal, hogy Harry Potter-filmekben szerepelt, és az ezzel járó hírverést hamar megszokta.

„Ha kilencévesen adod az első sajtótájékoztatódat, és a neved megszámlálhatatlanul sok sajtótermékben szerepel, egy idő után megtanulod, hogy ne idegesítsd fel magad azokon a dolgokon, amiket itt-ott összeírnak rólad.”

A Harry Potter-mozikat olyan intenzitással gyártották sorra egymás után, hogy Emmának mellettük szinte semmire sem maradt ideje. 2001-től 2011-ig összesen egy olyan filmet vállalt, ami nem Harry Potter-mozi volt – ez volt a 2007-ben készült Balettcipők című tévéfilm –, gyakorlatilag teljesen beleragadt J. K. Rowling univerzumába.

A rajongók imádkoztak azért, hogy az életben összejöjjön szereplőtársával, Daniel Radcliffe-el, de ez csak álom maradt. A Warner részről részre egyre több pénzt fizetett a színészeknek a munkájukért, ráadásul az utolsó dupla részre új szerződést kellett kötniük, és ezt kihasználva a három főszereplő gigagázsikat harcolt ki magának a folytatásért – egy időben rémhírként terjedt, hogy az utolsó két részre lecserélik a főszereplőket. Watson a Harry Potter-sorozatból nagyjából hatvanmillió dollárnyi összeget tett félre magának, így ha élete végéig nem szeretne dolgozni, azt is simán megtehetné, de őt nem ilyen fából faragták.

A Brown Egyetem nem a Roxfort

A Harry Potterrel töltött tíz év durván kifacsarta Emmát, aki a széria véget értével szándékosan lassított a munkatempóján. Igazi stréberként beiratkozott a Brown Egyetemre, és megpróbált normális, hétköznapi életet élni, de be kellett látnia, hogy az ő ismertségével ez nem igazán lehetséges. Állandóan a tanulótársai célkeresztjében állt, mindenhol fotók készültek róla, melyek azonnal kikötöttek az interneten, és egyszer még azt is élő videóban közvetítették, amikor elment szurkolni az egyetem csapatának. Eközben a Noé című méretes bukás kivételével csak kisebb kaliberű filmekben vállalt szerepet, valamint reklámok kedvéért modellkedett – munkái miatt két szemesztert halasztott –, és az egyetem befejezését inkább távúton preferálta, hogy minél kevésbé lehessen a célpontja diáktársainak.

Emma 2014 májusában diplomázott angol irodalomból, és innentől vált igazán aktívvá. Bár kacérkodott a gondolattal, hogy feladja a színészi pályát a civil élet kedvéért, rá kellett jönnie, hogy az ő ismertségével szinte lehetetlen normális, hétköznapi életet élni. Belátta, hogy a színészetben rejlik a jövője, ezért gőzerővel vetette bele magát újfent Hollywoodba.

 

Támadások kereszttüzében

Emma 2014-ben lett az ENSZ utazó nagykövete, aki a nemek közti egyenlőség fontosságát hirdette a nagyvilágban. Ő volt a He for She kampány arca, ami azt hivatott népszerűsíteni, hogy a férfiak is lehetnek feministák, és a feminista férfiak rengeteget tudnak tenni a nők egyenjogúságáért. A kampányt érte néhány támadás, miszerint a feminizmusra nem vet túl jó fényt, ha a férfiak segítségét kérik hozzá, de ez még csak a kezdet volt.

Amikor tavasszal megjelentek a dekoltázsából a szokásosnál többet mutató, amúgy ízléses fotói A szépség és a szörnyeteg kampány részeként a Vanity Fair magazinban, a közvélemény elkezdte szétcincálni Emma Watson feminizmusát, mondván, hogy a szexualitásával eladni egy filmet vagy önmagát, minden, csak nem feminista tett. Watson a maga szokásos visszafogottságával, okosan reagált:

„A feminizmus nem egy pálca, ami azért van, hogy más nőket üssünk vele. A feminizmus a szabadságról, a felszabadultságról és az egyenlőségről szól.”

Ugyanerre az időszakra esett egy másik nehéz esete is. Már régóta terjedt a hír, hogy hackerek hozzájutottak Watson meztelen képeihez a telefonjáról, de csak A szépség és a szörnyeteg premierjekor szivárogtak ki. Valójában nem meztelen fotók voltak, hanem egy ruhapróba aprólékos fotózása, ugyanis a közzétett néhány pucér fotón Watson nem azonosítható, és ő maga is tagadja, hogy ő szerepelne rajtuk. Ha vannak pucér fotók, ha nincsenek, Watson már megtette az ügyben a szükséges jogi lépéseket.

Cuki gyerekszínészből könyvmoly díva – Boldog 27. születésnapot, Emma Watson!

Emma Watson = Hermione

Akármennyire is támadták, sem Watsonnak, sem a filmnek nem tudtak ártani. A szépség és a szörnyeteg elképesztő bevételeket produkál világszerte, és komoly esély van arra, hogy egymilliárd dollárt hozzon össze, amiből szép gázsi jár majd a főszereplőnek is. Míg az elmúlt öt évben készült független filmjeiben igyekezett a Hermione-imázst maga mögött hagyni, mostanság mintha Emma direkt ráerősíteni erre. A szépség és a szörnyeteg – kvízünket itt találod – főhősnője, a könyvmoly és hobbifeltaláló Belle is erősen erre hajaz, a következő, A kör című filmjében pedig egy hightech cég feltörekvő, szuperintelligens és ambiciózus beosztottját alakítja majd, aki bajba kerül a merészsége miatt. Emellett Emma Watson GoodReads néven könyvklubot is működtet, aminek az a lényege, hogy nyilvános helyeken – főképp a metró területén – elhagy egy-egy könyvet azzal az üzenettel, hogy a megtaláló olvassa el, majd ő is hagyja ott egy nyilvános helyen. Ez nem pont olyasmi, amit Hermione is örömmel csinálna?

Rupert Grint - Ron WEasley, a sokadik

rupi.jpg

 

Rupert Alexander Lloyd Grint 1988. augusztus 24-én látta meg a napvilágot Watton-At-Stone, Hertfordshire-ben Angliában. Édesanyja Joanna háztartásbeli, míg édesapja Nigel autóversenyzők relikviájával kereskedik. Négy testvére közül ő a legidősebb. Iskolát a hertfordi St. Josephs Római Katolikus Általános Iskolában kezdte majd a Richard Hale School fiúiskolában folytatta. A Harry Potter előtt kisebb iskolai darabokban játszott és csatlakozott a helyi Top Hat Stage and Screen iskola színjátszókörébe, ahol megkapta egy hal szerepét, a Noah’s Ark című darabban. 16 évesen tette le a GCSE vizságáit és ezzel befejezte az iskolát, hogy a színészi karrierjére koncentrálhasson.

Gyermekként tudatosan csöppent bele a Harry Potter gépezetbe és ekkor még nem is sejtette, hogy ez ekkora sikereket fog elérni. Az első film premierjén kisebb sokk érte, hogy ennyien kiváncsiak rájuk. 2002-ben a Harry Potter és a bölcsek köve után megkapta Alan A. Allen szerepét, a Thunderpants című angol vígjátékban. Ezután ismét Ron bőrébe bújt a Harry Potter és a titkok kamrája, a Harry Potter és az azkabani fogoly és a Harry Potter és a tűz serlege filmekben. 2006-ban megkapta Ben Marshall szerepét a Driving Lessons / Sofőrlecke című drámában, ahol Laura Linney-vel és a Mrs. Weasley-t alakító Julie Waltersszel játszhatott. A film fogadtatása vegyes volt, de Rupert elnyomott tinédzserfiú alakítását dícsérték a kritikusok. Ezután ismét két Harry Potter film (a Harry Potter és a főnix rendje és a Harry Potter és a félvér herceg)-ben szerepelt.

2008 júliusában leforgatta a Cherrybomb / Eszetlenek című független filmet, melyben Robert Sheehan és Kimberley Nixon voltak a partnerei. A forgatás teljesen máshogy zajlott mint a Harry Potter-filmeknél és Rupertnek fura volt, hogy egy nap alatt egy tucat jelenetet forgattak le. A film premierje, a 2009-es Berlini Filmfesztiválon volt, de sajnos a forgalmazók nem kapkodtak utána. Rupert rajongóinak internetes kampánya révén 2010-ben, az Egyesült Királyságban kiadták DVD-n. 2010-ben szerepet kapott Emily Blunt és Bill Nighy oldalán a Wild Target / Rakoncátlan célpont című akció-vígjátékban, ahol Tony-t játszotta. 2011-ben bemutatták az utolsó Harry Potter filmet és ezzel véget ért egy hosszú korszak. Ugyanebben az évben Band of Outsiders divatmárka őszi – téli kollekciójának arca lett Tom Feltonnal. Vendégszerepelt a BBC nagysikerű comedy show-jába a  Come Fly with Me -ben Matt Lucas és David Walliams oldalán.

2012-ben szerepet vállalt egy valós történeten alapuló norvég ani-háborús drámában az Into the White / A becsület keresztje-ben, ahol a lővész Robert ’Smithy’ Smith-et alakítja. Ebben az évben szerepelt a "Visit Britain" (Holidays at Home are Great) TV reklámjában, ahol többek között Stephen Fry-al és Julie Walters-el kampányolnak az angol turizmus fellendítéséért. Rupert 2013-ban sem tétlenkedett, mert szerepet kapott a 2013-as The Drummer-ben, ahol Vera Farmiga és Chloe Moretz mellett játszott. A film a híres The Beach Boys amerikai banda történetét mutatja be. Szintén 2013-ban érkezett a CBGB című dráma, melyben Ashley Greene, Alan Rickman, Stana Katic és Justin Bartha oldalán játszotta Cheetah Chrome szerepét. Szintén ebben az évben érkezett a The Necessary Death of Charlie Countryman / Halálos szerelem című film, ahol Mads Mikkelsen, Shia LaBeouf és Evan Rachel Wood mellett játszott főszerepet. 2014-ben a Postman Pat: The Movie / Postás Pat - A mozifilm című rajzfilmben kölcsönözte Josh hangját és emellett megcsillogtatta énektudását is a mese CD-jén. 2015-ben a Moonwalkers című filmben alakította Jonny szerepét. A filmezést mostanában felváltotta a színház. 2014-től egészen 2015 januárjáig a Sir Frank Finger karakterét alakította az It's Only a Play című Broadway darabban Matthew Broderick, Megan Mullally és Nathan Lane mellett. A darab kedvéért egy kis ideig New Yorkban élt. Lelkes támogatója a Project Renewal nevű segélyezésnek, mely a hajléktalan gyermekeken és családokon segít. 2016-ban a Tracey Ullman's Show-ban vendégszerepelt. 2017-ben a Snatch sorozatban alakítja Charlie Cavendish szerepét Luke Pasqualino mellett, majd a Sick Note című sorozatban Daniel Glass-t.

Érdekességek:

- Gyerekkorában fagylaltos szeretett volna lenni, ezért 2006-ban fizetéséből vett egy fagylaltos kocsit
- Kedvenc színészei: Jim Carrey, Lee Evans, Mike Myer és Bill Murray
- Kedvenc színésznői: Jessica Alba és Sienna Miller
- Kedvenc filmjei: Ace Ventura, Dumb és Dumber, Shrek, Star Wars, Mechanikus Narancs
- Kedvenc Harry Potter könyve az Azkabani fogoly és a Tűz serlege
- Kedvenc együttesei: AC/DC, Foo Fighters, Velvet Revolver, Arctic Monkeys
- Harry Potteres karakteréhez Ron-hoz hasonlóan ő is fél a pókoktól
- Kedvenc sportja a golf
- Nagyon jó barátságot ápol a testvéreit alakító Phelps ikrekkel
- Szerepelt Ed Sheeran 2011-es Lego House című klipjében. 

Díjak, jelölések: 

- 2002 Satellite Award Outstanding New Talent - Harry Potter and the Philosopher’s Stone - Won
- 2002 Young Artist Award Most Promising Young Newcomer - Harry Potter and the Philosopher’s Stone - Won
- 2002 Young Artist Award Best Ensemble in a Feature Film (shared with the cast) - Harry Potter and the Philosopher’s Stone - Nominated
- 2006 MTV Movie Award Best On-Screen Team (shared with Daniel Radcliffe and Emma Watson) - Harry Potter and the Goblet of Fire - Nominated
- 2007 National Movie Award Best Performance by a Male - Harry Potter and the Order of the Phoenix - Nominated
- 2009 Portrait Choice Award Best Male Movie Performance - Harry Potter and the Half-Blood Prince - Nominated
- 2009 Scream Award Best Supporting Actor - Harry Potter and the Half-Blood Prince - Nominated
- 2010 Otto Award Movie Star - Harry Potter and the Half-Blood Prince - Won
- 2010 People’s Choice Award Favorite On-Screen Team - Harry Potter and the Half-Blood Prince - Nominated
- 2011 National Movie Awards Performance of the Year - Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 1 - Nominated
- 2011 MTV Movie Awards Best Fight (shared with Daniel Radcliffe and Emma Watson) - Harry Potter and the Deathly Hallows Part 1 - Nominated

Ez volt röviden a "három jó barátról" azaz Daniel/Harry Emma/Hermione Rupert/Ron

Remélem mindenkinek tetszeni fog.